Veszprémi Református Egyházmegye

Nagy Lajos szentgáli lelkipásztor köszöntése 60. születésnapján

2014-05-29 21:46:21 / Szerkesztő

A szentgáli gyülekezet 2014. május 25-én a délelőtti istentisztelet keretében köszöntötte 60. születésnapján Nagy Lajos lelkipásztort. A  bensőséges alkalmon a lelkész a Zsoltárok könyve 103. részének 1,2. verse alapján elmondott, megrázó erejű, bizonyságtévő igehirdetése meghatározta az alkalom lelkiségét. „...Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled" - hangzott ajkáról a vissza-visszacsendülő alapige.  Ezt követően a lelkipásztor megkeresztelte Molnár Mátét, aki a Gyülekezet egyik leghűségesebb igehallgatójának unokája.

Ez után elsőként Sófalviné Tamás Márta kurátor asszony a Presbitérium nevében, míg Szathmáry Dénesné főgondnokné asszony az igehallgató Gyülekezet és az Énekkar nevében mondta el köszöntését. Mindketten kiemelték a lelkipásztor hűségét és gyülekezet-szeretetét.

Latorczai János, a Keresztyéndemokrata Néppárt veszprémi elnöke, Gyülekezetünk tagja, nagy vonalakban  ismertette a jubiláns lelkipásztor életútját, majd részletesen kitért sokrétű szolgálatának értékelésére. "A lelkész, a barát, az író és alkotó-beruházó testesült meg benned. Ezzel a mondattal kívánom érzékeltetni életútad nagyságát és bonyolultságát" - mondta. Utalt a nagyformátumú lelkipásztor-édesapa lelki hatására, ami egyértelműen meghatározta a szentgáli lelkipásztor életútját és szolgálatát. Majd így folytatta: "Az általad tartott istentiszteletek színvonalát mutatják: a részvételi arány, a döntő többségben megtöltött padsorok, az adakozások mértéke és az istentisztelet utáni, a templom kertkapuban történő emberi, hívekkel történő beszélgetések, kötetlen társalgások. Ilyenkor, ha felnézek a templomra, eszembe jut annak felújítása, az új tető, az új torony, az új padok, az új szószék, ami mind a te munkavállalásodat, akaratodat és határtalan alkotóvágyadat tükrözi. Ide kell persze sorolni az új lelkészlakást is. Az egyéb beruházásokkal együtt ezek a 100 millió forintos értéket megközelítő munkák szintén a megfontolt, de kockázatot is vállalni tudó személyiséged tükrei. A Veszprémi Kórház lelkigondozói státuszáról nem kívánok különösebben szólni. Arról az ottani keresztyén (katolikus, református) orvosok és dolgozók egyértelmű, mély szeretetet tükröző nyilatkozatai tanuskodnak. Irodalmi munkásságod sem hétköznapi. Steinbach József püspök úrral történt levélváltásom kapcsán derült ki, hogy a meditációid 4. kötete is megjelent, amely az "Igék hétköznapokra" címet viseli. Egyéniséged szerteágazó volta mutatkozott meg az elmúlt 60 évben, amelyhez mindannyiunk nevében gratulálok" - fejezte be köszöntőjét Latorczai János. Majd átnyújtotta a Gyülkezet értékes ajándékát, egy gyönyörűséges herendi vázát és egy további, szintén herendi porcelánból készült ajándék tárgyat. Südyné Békefi Éva virágcsokorral köszöntötte az ünnepeltet. 

A gyermekek, a hittanosok és a konfirmáltak nevében Deli Fanni 8. osztályos tanuló mondta el mély átéléssel Reményik Sándor: "Mindennapi kenyér" című versét.

A köszöntések sorát Dr. Tamás Gábor egyházmegyei lelkész, szentgáli hitoktató-lelkipásztor zárta. Először is felolvasta Steinbach József püspök úr meleghangú  köszöntő-levelét. Ebből idézzük: "Nagytiszteletű Esperes Úr! Kedves Testvérem!...Hálás vagyok Istennek mindazokért a gazdag ajándékokért, amelyeket Nagytiszteletű Esperes Úron keresztül adott Anyaszentegyházunknak, Egyházkerületünknek, a Veszprémi Református Egyházmegyének, a Szentgáli Református Egyházközségnek, a Csolnoky Ferenc Kórház orvosainak és betegeinek. Külön köszönjük a heti meditációkat, örülünk, hogy immár négy kötetes könyv formájában is lehet azokból épülni, vígasztalást, erőt meríteni!...Születésnapja alkalmából, áldás-kívánó szeretettel gondolok Nagytiszteletű Úrra! Testvéri köszöntéssel: Steinbach József püspök."

A szolgatárs, Dr. Tamás Gábor hitoktató lelkész az apostol szavaival köszöntötte a jubiláns lelkészt: "Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata..." (I.Thesszalonika 5:18)

Nagy Lajos lelkipásztor megköszönte a személye iránti megbecsülést, szeretetet és az értékes ajándékot, majd köszönő szavait ezzel zárta: Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség!

Az istentisztelet után az Asszony Testvérek hívására az egész Gyülekezet átvonult az Óparókiába, a terített asztalokhoz. Az állófogadáson a pohárköszöntők sorát Szathmáry Dénes egyházmegyei világi tanácsos, a szentgáli Gyülekezet főgondnoka nyitotta meg. A finomságok elköltése mellett személyes testvéri beszélgetésekre, jókívánatokra került sor, amelyek még majd' másfél óráig eltartottak az Óparókiában.

A beszámolót készítette:
Dr. Tamás Gábor
hitoktató lelkész