Veszprémi Református Egyházmegye

Testvér egyházmegyék lettünk a Pozsonyi Református Egyházmegyével!

2017-06-03 18:35:33 / Szerkesztő

A Pozsonyi Református Egyházmegye és a Veszprémi Református Egyházmegye együttműködési nyilatkozata a testvér-egyházmegyei kapcsolat létrehozásáról

 

A Magyar Református Egyház a reformáció kárpát-medencei kibontakozásának köszönhetően jött létre a XVI. században. Isten kegyelméből az eltelt fél évezred megújuló és megújító testi-lelki öröksége bizonyítja, hogy az egység a Krisztus-hívők természetes állapota.

 

A mi Urunk Jézus Krisztus szavai szerint:

"Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által,

amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!"

/János ev. 17, 11/


A Szentírás tanítását és elődeink hagyatékát szem előtt tartva, meggyőződésünk, hogy Isten egységre teremtett, és arra hívott el bennünket, hogy az Ő neve dicsőségére az egységet munkáljuk és megőrizzük.

A Pozsonyi Református Egyházmegye és a Veszprémi Református Egyházmegye - Ura és Megváltója, Jézus Krisztus kegyelméből - az egység iránti elkötelezettségét együttműködésen alapuló, testvér-egyházmegyei kapcsolat kialakításával kívánja megerősíteni.

A testvér-egyházmegyei kapcsolat célja:

Programalapú, tervezett együttműködés a dunántúli és a csallóközi magyar református gyülekezetek szolgálatainak kiszélesítésére és a gyülekezeti közösségek társadalmi felelősségvállalásának megerősítésére.

A testvér-egyházmegyei kapcsolat vállalásai:

1 - Szakmai rendezvények lehetőség szerint évi rendszerességgel az egyházmegyék szervezésében:

- lelkipásztorok számára;

- gondnokok és presbiterek számára,

- gyermek- és ifjúsági munkatársak számára;

- diakóniai szolgálatot teljesítők számára;

- az egyházmegyék területén található református intézmények számára.

2 - A két egyházmegye együttműködése és közreműködése egymás egyházi és társadalmi szolgálataiban:

- Szeretethíd;

- Adománygyűjtések;

- A református egység napja;

- Egyházmegyei csendesnapok;

- Egyházmegyei missziói programok.

- Közös konferenciák, kiadványok és tanulmányok szervezése és szerkesztése.

 

3 - Közvetlen gyülekezeti kapcsolatok kialakításának kezdeményezése:

- szószékcserés szolgálatok révén;

- gyülekezeti rendezvények révén;

- gyülekezeti táborok közös szervezése és lebonyolítása;

- magyar nyelvű református iskolák közös programjaiknak koordinálása és szervezése (fesztiválok szervezése művészeti együttesek, zenekarok és énekkarok együttműködése által.)

 

A testvér-egyházmegyei kapcsolat működésének feltételei:

1 - A testvér-egyházmegyei kapcsolat működtetéséért felelős testület létrehozása mindkét egyházmegyében, amelyek

- együttműködnek az egyházmegyei és a gyülekezeti programok tervezésében, egyeztetésében és megosztásában;

- összeállítják az egyházmegyei és gyülekezeti programok éves időrendjét;

- megszervezik a folyamatos információ-áramlást a két egyházmegye között;

- munkájukról rendszeresen beszámolnak a két egyházmegye esperesi hivatalának.

2 - A közös programok szervezése és lebonyolítása az Esperesi Hivatal által megbízott szervezői bizottság feladata, lehetőség szerint az egyházmegyei missziói előadók koordinációjának vezetésével.

3 - Megfelelő kommunikációs felület - virtuális és nyomtatott - kialakítása, amely alkalmas az együttműködés gyakorlati bemutatására, eredményeinek és következményeinek közzétételére.

A testvér-egyházmegyei kapcsolat kialakítása és működtetése közvetlenül a Veszprémi Református Egyházmegye Esperesi Hivatala és a Pozsonyi Református Egyházmegye Esperesi Hivatala felelősségi körébe tartozik, és ezen együttműködési nyilatkozat aláírásától lép életbe.

Alsóőrs 2017. június 3-a.