De bevezetőnek talán ennyi elég is lenne, jöjjön az érdemi része a történetnek. A cím: Az iszlám tanításnak alapvetései, tények és kihívások napjainkban sok mindent takarhat, és így, összességében takar is. Azonban nekünk itt ma sem időnk, sem lehetőségünk arra nincs, hogy minden szegmensét kielemezzük egy olyan vallásnak, amely a maga majd másfél évezredes történetében nagyon sok támpontot adott az emberiség egyetemes kultúrájának, s amely napjainkban sajnos mégsem erről jut elsősorban az eszünkbe. Az előadás első harmadában megpróbálom az iszlámnak a nagyon rövid, vázlatos történetét történések, tények, fogalmak alapján felvázolni. A második harmadban szeretnék röviden olyan jellegű speciális tantételekről, tanokról szólni, amelyek a mohamedán vallással összhangban vannak, mint pl: az iszlám Jézus képe, a keresztyénség és az iszlám egymásra tekintése. A harmadik és a negyedik rész szorosan egybefügg, itt szeretnék a címben jelzett - általam legfontosabbnak vélt - tényekről és kihívásokról szólani. Amennyiben a moszlimokra tekintésünk legfontosabb ismérvei szerint néznénk a tényeket és kihívásokat bennük, tehát ahogyan mi látjuk őket, akkor az iszlám fundamentalizmusról, a szent háború és erőszak kérdésköréről, a dzsihád és a terrorizmus értelmezéséről kellene beszélnem. Nos, nem teszem, mert ennek nagyon bő irodalmi és egyéb forrásai vannak, kezdve az elsődleges forrásoktól el egészen az akárhanyadlagos forrásokig, s nem teszem azért sem, mert manapság óhatatlanul mindenki ez alapján igyekszik a mohamedánokkal foglalkozni, ezek alapján láttatni őket - leginkább patás ördögökként. Tényekként és kihívásokként azokat a fogalmi területeket láttatnám röviden, amely bennünket, keresztyéneket is érint - csak mi más válaszokat adtunk és adunk ezekre a kérdésekre, mint a mohamedánok. Ezek a területek pedig nem mások, mint az egymással szorosan egybefüggő szekularizáció és globalizáció. Az előadásom  végén pedig szeretnék egy nagyon rövid megtapasztalásról beszámolni, ami a mohamedán humort illeti.

I. Az iszlám vallás

Fogalmak, etimológia

Az iszlám vallás az ún. ábrahámi vallások vagy a „Könyv vallásai"-nak egyike, és mint ilyen, monoteista. Fő elterjedési területe Észak-Afrika, Közép-Ázsia, a Közel-Kelet, valamint Malajzia és Indonézia.

A központi mindenható lény Allah (jelentése: „az Isten"), aki a földi emberek közül Mohamed prófétát választotta ki szószólójául. Az iszlám szent könyve a Korán, amit Isten Mohameden keresztül kinyilatkoztatott szavainak tekintenek, ezért tilos megváltoztatni, és fordításait is csak magyarázatnak minősítik.

Az iszlám vallás elismeri a korábbi prófétákat (Ábrahám=Ibrahim, Salamon=Szulejmán, Mózes=Musza, Jézus=Issa). A korábbi vallásokat az eredeti kinyilatkoztatástól eltérőeknek tekinti. A zsidókat és a keresztényeket a „könyv népei"-nek tartják. Ők az iszlám állam védelmét élvezik.

A vallás kialakulása

Az arabok egy része kereskedelemmel foglalkozott, ők bonyolították le a Jemen és Palesztina közötti forgalmat, valamint jelentős volt a közvetítő-, és átmenő kereskedelem is. A karavánutak mentén városok alakultak, ezek egyike volt Mekka. Itt élt Mohamed, aki kereskedőként beutazta Arábiát, közben megismerkedett a zsidó, a keresztény és a pogány arab vallással, melyekből sokat merített. Kr. u. 610 körül új tanokkal lépett fel: úgy vélte, hogy Isten, Dzsibril (Gábriel) arkangyal útján álmában kinyilatkoztatta számára igazságait és parancsait.

Követőkre lelt a szegények között, mivel a vallás ellenezte az uzsorát, támogatta az elesettek gyámolítását és a törzsi ellentétek beszüntetését. Összeütközésbe került a gazdag kereskedőkkel, ezért híveivel együtt 622. júl. 16-án Jaszrebbe kellett vonulnia (Mohamed halála után kapja a Medinat-al-Nabi, azaz a próféta városa - ma Medina - nevet). A Mekkából való kivonulás (hidzsra) éve vált a mohemedán időszámítás kezdetévé.

A Mekkai kereskedőréteggel kiegyezve (mekkai zarándoklat) óriási iramban kezdődik meg ekkortól a vallás terjedése (okokat keresd lejjebb!).

Az iszlám követőit muszlimoknak (a török területeken élőket muzulmánoknak) nevezik. A hívők nem használják a mohamedán kifejezést, az szerintük nem fedi le teljesen „működésüket". A Hispániába (711-ben) benyomuló muszlimokat móroknak, más néven szaracénoknak nevezik. A magyarok történetírásukban e vallás követőit izmaelitáknak, böszörményeknek nevezik.

A vallás nagyon sok elemben hasonlított a keresztény és zsidó tanításokhoz: mindegyik monoteista vallás, melynek alappilléreit könyvekben jegyzik le (Korán, Tóra, Ótestamentum). Alaptételeiben - úgy mint a bűnbeesés, Paradicsomból való kiűzetés, Ábrahám kivonulása Egyiptomból - megegyezik a többi vallással. Emellett fontos szerep jut a nemtelen angyaloknak, közülük is Gabrielnek, aki kinyilatkoztatja Mohamed számára Isten akaratát. Az angyalok mellett még az ősatyák játszanak fontos szerepet, közülük is Ábrahám bír jelentőséggel, akinek Hágárral megkötött házasságából születik Izmael (innen jön az izmaeliták), így az iszlám Ábrahámot tekinti a vallás és Mekka alapítójának.

Mohamed önmagát az ótestamentumi próféták követőjének tekinti és mindvégig szoros kapcsolatot ápolt a zsidó ősvallással.

Az iszlám követői Mohamedet tekintik a legnagyobb és egyben a legutolsó prófétának, aki Jézusnál is nagyobb jelentőséggel bír. Elődei: Noé, Mózes, Dávid, Jézus. Mekkából való kivonulása után Mohamed létrehozza az iszlámon belül az Ábrahám-vallást, melynek lényege, hogy Jeruzsálem a kibla (imairány), ám a zsidók ezt nem fogadták el, így Mohamed kénytelen volt változtatni. Így lett Medina, s később újra Mekka az ima iránya. (Ma a Kába kő.)

A pogány arab hitvilágban fontos szerepe volt a Kába kőnek, éppúgy, mint a hitvilág istenének, Allahnak. Ezeket emeli be az iszlám vallásba Mohamed.

E vallásban fontos szerepet kap a dzsihád is. Ez szent háborút jelent, de nem fegyveres hitterjesztést. A dzsihád pontos jelentése belső háború, a társadalmi igazságosságért folytatott harc. Fegyveresen csak akkor terjeszthető a hit - a Korán szerint -, ha arra a megtámadott fél okot szolgáltat, azaz harcot kezdeményez.

Mohamed a vallás alappilléreit a szent könyvben, a Koránban fekteti le. A Korán 114 fejezetből (szútra) áll. Ehhez kapcsolódnak még Mohamed megjegyzései, kiegészítései (hadísz, szunna).

A vallás terjedése, térnyerése

Az iszlám térnyerését elsősorban az arabok kereskedelmi működésének köszönheti, amely igen jelentős volt mind a közvetlen-, mind a közvetítő-, mind az átmenő kereskedelem.

Népszerűségének másik oka a tanításokban, tanokban rejlik. Öt alappillére közül csak egy vonatkozik konkrétan a vallásra (az első, mely kimondja a monoteizmust), a többi a vallásgyakorlásra, szokásokra, így a vallásgyakorlónak nincsenek szoros megkötései (részben emiatt nem alakul ki erős papság sem). Másrészt nagyon fontos szerepet kap a szegények támogatása, elesettek gyámolítása, mely igen közkedvelt a nép körében.

Kedvező volt a történelmi helyzet is. Perzsia és Bizánc hosszú harcot folytattak egymással; mire Bizánc felülkerekedett, már mindkét birodalom legyengült, így gond nélkül tudták elragadni az arabok a peremterületeket. Szintén szerencsés volt az arabok számára a tömegek elnyomott helyzete (magas adók) ezeken a területeken, így önként adták át magukat az arab hatalomnak.

Végül, de nem utolsó sorban a VII, VIII. században az arabok jelentős hadi sikereket érnek el, óriási területeket hódítanak meg (lásd lentebb), így birodalmuk nagysága megtöbbszöröződik. Ekkora államot ingatag belpolitikai helyzet mellett képtelenség lett volna összefogni, így a birodalom vezetői törekedtek arra, hogy a meghódított területeken élőket ne nyomják el. Ám mégis képesek voltak azt elérni, hogy szinte az összes meghódított területen az iszlám legyen a gyakorolt vallás. Hogyan lehetséges ez?

Kezdetben csak a meghódítottakra, később mindenkire kivetették a földadót (harádzs). Ez elérhette akár a telekből származó bevétel 50 %-át is. Majd a meghódított területen élőkre még egy adót szabtak ki: ez volt a fejadó (dzsizje). Mindemellett kötelezték a meghódítottakat a másfajta öltözék viselésére. (Ennek csupán praktikai okai voltak, ugyanis így könnyebb volt az adók behajtása). Ezzel az intézkedéssel sikerült elérniük, hogy az arab területeken élők jelentős hányada Allah-ot tekintse istenének.

Talán részben ennek is köszönhető, hogy ma, több mint 162 országban, összesen 1 milliárd követője van.

Az arab állam

Az arab világban nem voltak külön világi törvények. Az ítélkezés a Korán alapján történt. Hittudósok (ulemák) foglalkoztak a Szentírás felfejtésével, melyek alapján a bírók (kádik) döntöttek. Mohamed halála után a kalifák vették át az irányítást, bizánci mintára despotikus uralkodókká váltak. Vezetésükkel az arabok megszerezték Szíriát, Palesztinát, Mezopotámiát (637-643) és Egyiptomot (639-642). Keleten, az Omajjád dinasztia idejében, elérték az Indus völgyét, illetve nyugaton átkeltek a Gibraltári-szoroson (711) - Tarik vezér, innen a név: Gebel el Tarik = Tarik sziklája -, és elfoglalták Hispánia nagy részét. A hódításoknak Poitiers-nál Martell Károly (732), Kis-Ázsiában a bizánciak (740) vetettek véget. Európa megerősödésével a későbbi arab támadásokat már könnyedén védhetőek voltak.

Hatása az európai kultúrára

Európa meghatározó kulturális birodalma a Római Birodalom volt. A 476-os Nyugat-Római Birodalmi bukása után ez a szerepe megszűnik. Európa területén ekkor a nomád népek portyáznak, így a kulturális élet nem jelentős. Európának e válságéveiben az arabok mentik át a keleti-kultúrát, hogy később, az európai helyzet stabilizálódása után ismét „kezébe vehesse" a kontinens a kulturális irányítást. Az arabok egyetemeket, könyvtárakat hoznak létre, keleti forrásokat másolnak.

Tanok

Minden muszlim, irányzattól függetlenül hisz az alábbi hat alaptételben:

1. Hit Istenben, annak egyedüliségében, és abban, hogy csak ő méltó imádatra

2. Hit a Prófétákban és a Küldöttekben

3. Hit az Isten által leküldött könyvekben

4. Hit az angyalokban

5. Hit a Végső Napban, amikor mindenki felett ítélet mondattatik

6. Hit az elrendeltetésben

Az iszlám öt alappillére:

1. Hitvallás (sahada) - hit Allahban, az egyetlen istenben, és prófétájában, Mohamedben. A hit megvallása nem csak ima alatt történik, hanem minden lehetséges alkalommal. A muszlimság letagadása az iszlámban csakis olyan helyzetben megengedett, amikor az ember a hit megvallása miatt komoly veszélybe kerülne.

2. Ima (salah) - Naponta ötszöri kötelező ima Allahhoz; mezítláb, szőnyegen térdelve, Mekka felé fordulva. Minden más Istenhez való fordulást fohászként (du'a) értelmeznek.

3. Adakozás (zakat) - A zakat fizetése a szegények és rászorulók számára egy évben egyszer, Ramadánkor kötelező. Ennek mértéke a rendelkezésre álló, nem a közvetlen létfenntartásra szolgáló vagyon 2,5%-át jelenti.

4. Böjt (szaum) - A Ramadán hónapjában egy nap reggeltől estig kötelező böjt. Ezalatt a böjtölő sem ételt, sem italt nem vehet magához, kivéve ha beteg, terhes, vagy gyermeket szoptat. Ekkor a böjtöt nem szabad megtartania, azonban később kötelezően pótolnia kell.

5. Zarándoklat (haddzs) - Minden muszlimnak életében egyszer el kell látogatnia Mekkába, a Szent Mecsethez az iszlám naptár Dhu al-Hiddzsah hónapjában.

Az öt fő előírás mellett további, kevésbé jelentős követelmények is megfogalmazódnak a Koránban: például a sertéshús és a szeszesitalok fogyasztásának tilalma, illetve a többnejűség korlátozása (csak négy feleség lehet, de azok bármilyen vallásúak, míg nők esetében csak muszlin férfiak).

Az iszlám irányzatai

Két fő ágra osztható: a szunnitákra (85-87%) és síitákra (13-15%).

• A szunniták: ez az iszlám legnépesebb irányzata, ma kb. 800-900 millió híve van. Ők az Omajjád-kalifák irányításával állították össze a Mohamed életéről és tanításairól szóló hagyományt, a szunnát. A szunniták kötelező érvényűnek tartják a hagyományoknak azt a részét is, amit a hívők közmegegyezéssel - idzsma - elfogadtak.
• A síiták: a nevük jelentése „az Ali pártját követők". Ők nem ismerték el az Omajjádok uralmát és a vezetésükkel létrehozott hagyományt, a szunna döntő részét, csak azt, amely a próféta közvetlen leszármazottaira vonatkozik. Törvényes vezetőjüknek, imámjuknak Alit, a negyedik kalifát és fiát, Huszájint tekintik. Legfontosabb tanításuk az utolsó próféta, Mahdi eljöveteléről szól. Attól függően, hogy hány imámot ismertek el, kialakult az ötösök, a tizenkettesek és a hetesek (izmaeliták) szektája.
• A háridzsiták: nevük jelentés, a kilépők. Azt az irányzatot képviselték, amelyik nem vett részt a szunniták és a síiták harcában, hanem mindkettőtől távol tartotta magát. Szerintük az iszlám világ vezetőjét, a kalifát a hívők közösségének kell megválasztania.

Az iszlám egységét a szunna kérdése bomlasztotta fel. A síiták azt állítják, hogy a próféta Ali javára végrendelkezett, tehát az Omajjádok és utódaik trónbitorlók, a szunniták tagadják ezt.

II. Az iszlám teológiájának egyedi tanai

 

Az iszlám Jézus-képe és az iszlám-keresztyén különbözőségek taglalása

Azóta, hogy az iszlám létezik, szemben áll a zsidósággal és a keresztyénséggel is. Amikor 622-ben Mohamed Jathribba (a mostani Medina) való futása, ill. átköltözése után nem tudott megegyezni tanításának hitelessége felől a zsidókkal,akkor összekülönbözött velük. Haragjában megváltoztatta az ima irányát 180 fokkal, Jeruzsálem helyett Mekka lett az irány, a zsidóknak felrótta, hogy Istent kisajátították maguknak és tanítását elferdítették. Ábrahám igazi vallását ő, tehát Mohamed tanítja.

A keresztyéneket pedig Mohamed a zsidóktól való szétválás előtt sem  tisztelte különösebben, azokat politeistáknak tartotta, mivel három Istent imádnak, úgymint az Atyát, a Fiút és Máriát, vagyis egy komplett „szent családot" - ahogyan azt ők nevezik. A jelen, de már a régebbi kutatás is arra az álláspontra jutott, hogy a moszlimok keresztyénségről szóló ismeretei, majd a keresztyénségről alkotott képe zömmel az Arab-félszigeten élő keresztyén szektáktól származhatott. A mohamedán Jézus-értelmezés az apokrif evangéliumokból és apokrif újszövetségi iratokból táplálkozott, amelyeket az Arab-félszigeten élő zsidó-keresztyén, ebjonita közösségek használtak.

Ezzel kapcsolatban legújabban érdekes megfogalmazásokkal találkozhatunk: többen azt állítják, hogy az iszlámnak a keresztyénségről alkotott elképzelései a sémi keresztyén tradícióból származnak, amely teljesen más volt mint amit Pál apostol és az egyházatyák hirdettek, s később a zsinatok is szentesítettek. A keresztyén teológia talaján hirdeti ezt Hans Küng, de rajta kívül mások is, pl. H. Waldenfels is, aki a mai katolikus kontextuális teológia jelentős képviselője.. A Fiú istenségét, a Szentháromság tagadását, Jézus pusztán emberi, messiási mivoltát ezek a judaista irányzatok hirdették, tehát Mohamed információi, kiforrottnak tekinthető nézetei idegen forrást tételeznek fel, mert eléggé elképzelhetetlen, hogy a minden bizonnyal analfabéta, egyszerű tanulatlan arab karavánkísérő magától jött volna rá e mély megállapításra! Viszont Mohamed tanából nyilvánvaló, hogy - ugyan sajátos értelmezésben - de ismernie kellett mind az Ó- , mind pedig az Újszövetséget. A Koránban és a Tradícióban (a Hadíth-ban) szinte minden bibliai alak, személyiség, vagy történet valamilyen módon szerepel.

Mindezek ellenére a keresztyénség és az iszlám között a kezdetektől fogva mély szakadék húzódik, amely két személy értelmezésére vezethető vissza. Ez a két személy Mohamed és Jézus. A keresztyének Mohamedet nem tartják prófétának, a mohamedánok pedig Jézust Isten fiának, hanem csak prófétának. Damaszkuszi János [Johannes Damascenus, arab nevén Júhanná Manszúr (675-754)] már a kezdet kezdetén, vagyis az iszlám első századában kijelentette, hogy az írások szerint, amelyeket még Mohamed és az iszlám is elismer és hivatkozik rájuk, semmilyen Mohamednek, semmilyen prófétának jönnie nem kellett. A Szentírás Mohamed eljövetelét sehol sem jelzi.

Mohamedánok részéről pedig a legfőbb problémát Jézus istenfiúsága, golgotai áldozata és halottaiból való feltámadása jelenti. Az iszlám Jézus embernek, Isten prófétájának tartja, aki a próféták sorában közvetlen Mohamed előtt, a próféták pecsétje előtt helyezkedik el. Úgy is mondhatnánk, hogy „nagyon jó helyet foglal el", mert a próféták sora Mohamedben kulminál, a próféták jelentősége kimondatlanul is Mohamedtől számláltatik visszafelé. Ennek ellenére is Jézus csak ember, próféta, mert már a moszlim hitvallás is leszögezi, hogy nincsen isten Allahon kívül és Mohamed az ő prófétája.

Jézust a Korán „cIszá"néven 24 alkalommal említi. Minden alkalommal emberként, prófétaként. A Korán igazát és Jézus emberi mivoltát hangsúlyozandó a maga idejében színre lépett a Közép-Ázsiából származó, de az egész akkori mohamedán világot bejáró nagy moszlim teológus és gondolkodó Abú Hámi dal-Ghazzálí (1058-1111) is, aki megpróbálta megteremteni a teológia misztikus és racionális értelmezése közötti egyensúlyt. Hogy Jézus személye mennyire fontos az iszlám számára, misem bizonyítja jobban, hogy még ez a tudós kiválóság is foglalkozott vele. Arra pedig, hogy milyen nagy tudós volt al-Ghazzálí, legjobban az bizonyítja, hogy Jézus pusztán emberi mivolta igazolására nem mohamedán, hanem keresztyén argumentumokat keres.  János evangéliumából indult ki - azt magyarázta moszlim módon.

Most nézzük a másik érvvel való foglalkozást, a Johannes Damascenus-féle állítás cáfolatát, mi szerint a Szentírásban nincs utalás arra, hogy el kellett volna jönnie Mohamednek. Ez már később, a 17. században történt: Mohamedet a Paraklétosszal hozzák kapcsolatba. Jn 14,16-ban ezt olvassuk: én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké [ A Károli-fordításban Pártfogó helyett Vigasztaló van, de az ő idejében a szó a bátorítást, pártfogást is magába foglalta.

Barnabás evangéliuma

Viszont továbbra is nyitott volt, legalább is nem teljesen megoldott volt Jézus istenfiúságának a kérdése. A 18. század elején megjelent olasz kéziratban Barabás evangéliumának nevezett irat. Ez a kézirat máig a bécsi Nationalbibliothekban található. Később megjelent még két spanyol kézirat is, amelyek küzül az egyik restaurált példány Sidnyben őriztetik. Megjegyzendő viszont, hogy ennek az iratnak nincs sem görög, sem héber, de még csak latin eredetije sem! Ami még apokrif irat esetében is szokatlan.  Egy tradíciónak nevezett monda szerint ez a kézirat az alexandriai gyülekezet kedvenc evangéliuma volt, amit azután a 325-ös Niceai Zsinat betiltott, de egy kézirata Rómába a pápai központba került, azt később lefordították olaszra, s ez került nyilvánosságra.

Mit is tartalmaz ez az evangélium? Már a címe is sokat elárul tartalmából, s az 1944-ben elkészített német fordítás titulusa így hangzik: Barabás evangéliuma. Jézus igazi evangéliuma, akit Krisztusnak is neveztek és akit Isten új prófétaként küldött erre a világra. Barabásnak, az ő tanítványának az elmondása szerint. A címből már teljesen nyilvánvaló az is, mit akar ez az „evangélium" mondani. Nyilvánvaló, hogy a moszlimok elméletét húzza alá, amiért ők ezt természetesen hitelesnek tartják, a keresztyének pedig hamisítványnak.

Az evangélium Jézusról teljesen a moszlim-tanítást képviseli, s a keresztyén-mohamedán vitában a koronatanú szerepét szánták neki. Tagadja Jézus keresztre feszítését, azzal váltságmunkáját is, valamint azt is, hogy Isten fia lenne. A Barabás evangéliuma arra hivatott, hogy úgymond lerántsa a leplet a keresztyének hazugságáról, s megerősítse az iszlám igazát. Így azután az evangélium által „helyre rakott keresztyén" tulajdonképpen nem különbözik a moszlimtól! Barabás evangéliuma leírja Jézus teljes életét a gyermekkorától, leírja csodáit, tanítványai életét és történetét, még az utolsó vacsorát is. Az igazi evangéliumoktól csak annyiban különbözik, hogy a keresztfán nem Jézus, hanem helyette Júdás halt meg. Tehát a kereszten nem Jézus halt meg, így fel sem támadhatott. Barabás evangéliuma szerint Jézus történelmi személy volt, de nem volt Isten fia, hanem csak próféta. Persze, ha ez így volt, akkor már csak az a kérdés, hogy mi az örömüzenet ebben a Barabásnak tulajdonított iratban? [Mert az örömüzenet ugye az, hogy Jézus megáldozta magát bűneinkért, meghalt, de harmadnapon feltámadott, s mi is feltámadunk, örökéletünk lesz, ha elfogadjuk Jézus áldozatát.]

Erről az iratról annak tüzetes tanulmányozása után keresztyén szakértők megállapították, hogy a leírtak alapján a szerző nem élhetett a Krisztus korabeli Palesztinában. A moszlimok viszont érthető oknál fogva hitelesnek tartják az iratot, s mostanában nagyon sokat foglalkoznak vele.

Summa summarum

A mohamedánság teljes mértékben elismeri zsidó és keresztyén gyökereit, amelyek azonban - szerintük - nem egészen olyanok, amilyennek azt a zsidó és a keresztyének vázolják. A gyökerek viszont a moszlimokat különösebben nem is érdeklik, mert Mohamed prófétasága meghaladta mind a zsidó, mind pedig a keresztyén tanítást - ezért ezzel foglalkozni sem érdemes. Bizonyára ismerjük azt a magyar irodalomban is többször emlegetett, humorosnak tűnő mohamedán megfogalmazást, hogy „a Koránban minden benne van, ami pedig nincs benne, azzal nem is érdemes foglalkozni". Hasonló hozzáállás képzelhető el keresztyén oldalról is, főleg ha a Korán zilált és eléggé rendszertelen mondanivalóját, vagy a Hadíthok naiv megfogalmazását vesszük figyelembe.

Igaz, hogy keresztyén részről - ami leginkább a II. Vatikáni Zsinat említett dokumentumaiban fogalmazódott meg - már történt egy jelentős, meglepően nagy nyitás a moszlimok felé, amivel a többi keresztyén egyház nem is nagyon tud mit kezdeni. Főleg a keleti egyházak, amelyek közelről ismerik az iszlámot. A viszonzás mohamedán részről pedig eddig korántsem volt ilyen.

Ma - főleg Nyugat-Európában, ahol jelentős moszlim közösségek élnek - szinte divat a keresztyén-mohamedán párbeszéd. A párbeszédeken részt vesznek az európai moszlim vallási vezetők, vagy szakemberek, de a párbeszédeknek különösebb eredményét nem látni - hacsak azt nem, hogy a két vallási közösség még képes egymás mellet békében élni. Igaz, ez is nagyon fontos! A kérdés már csak az, meddig?

Mohamedán környezetben ilyen dialógusok nem szoktak lenni. Akik éltek arab értelmiségiek között, azok elmondják, hogy mohamedán államban mohamedán vallási vezetővel, szakemberrel, vagy egyáltalán mohamedán értelmiségivel vallásról beszélni tulajdonképpen nem lehet! Mert ott csak egy igazság van - az pedig az, amit az iszlám tanít! Mintha itt még mindig a középkori religio vera, et religio falsa felfogás érvényesülne. De ezért házigazdaként lovagias módon, talán még leereszkedőn is elmondják, hogy velünk keresztyénekkel nincs semmi baj, mert Jézust ők is prófétaként tisztelik. Sőt, a Koránban is benne van! Többről pedig már nem is érdemes beszélni, mert ők otthon vannak és nagyvonalúan minket keresztyéneket is elviselnek, hiszen a Korán szerint is „az írás népe" vagyunk, ezért minket nemcsak megtűrni kell, hanem még védeni is az ellenséggel szemben. Tudomásul vesznek minket, mint ahogyan a más irányzatú mohamedánokat is. Mindez működik is addig, amíg nem üti fel a fejét valami konfliktus, háború, vagy valamilyen más veszedelem, mert akkor a helyzet megváltozott. Erről a megváltozott helyzetről a moszlim államokban élő keresztyének tudnának sokat mesélni.

Tudom - mondom megint -a keresztyénség moszlim értelmezése mindig akaratlanul az iszlám kizárólagosságának, egyedüli igaz vallásként való értelmezéséhez vezet! Mindazonáltal úgy vélem, hogy ebben a globalizálódó világban még a már 1400 éven át aprólékosan megtárgyalt keresztyén és moszlim közös gyökerek kutatása is szükséges! Ez megítélésem szerint jobbára csak semleges vallástudományi részről képzelhető el. Az is inkább csak nem moszlim kutatókkal, mert semleges kutatási eredményt moszlim tudós még a 21. században sem vállalhat!

III. Szekularizáció és globalizáció az iszlámban

Hogy a mai iszlám világ elutasítja a Nyugatot Frederick Denny, arról egy amerikai iszlamológus így vélekedik: „A mohamedánok szerint a nyugati világnak a hibái a technika fejlődésével, a tudományok társadalmi kihasználásával kapcsolatban abban rejlenek, hogy a Nyugat az egész világot pusztán csak materialista és racionális módon fogja fel. Mindenből kihagyja Istent és nem veszi figyelembe az embernek Isten iránti kötelességét. A jelen mohamedán gondolkodói úgy vélik, hogy a nyugati materializmus az embert arra csábítja, hogy vakon hódoljon a fogyasztói életformának, amely az emberi kívánságok kielégítését célozza meg. A mai világban a nem nyugati népek is az emberi érzelmek üzleti kiaknázását célba vevő globális piac áldozatai lesznek. Ezért az iszlám szigorú körei elutasítják a populáris modern zene hallgatását, az alkoholfogyasztást, a társadalomban nők és férfiak érintkezését, a nyugati filmeket és televíziós sorozatokat, a banki kamatot, a pornográfiát és még sok más dolgot is."

Igaz, hogy a nyugati materializmust nem minden mohamedán ember veti el. Közöttük is elég sokan vannak, akik európai módon gondolkoznak, s még hozzá is teszik, hogy nyugaton sem mindenki csak materialista és csak ateista. A nyugatellenes álláspontnak történelmi gyökerei is vannak, amelyek a kolonializmus korára vezethetők vissza. A mohamedánok úgy gondolják, hogy a mindenkori kolonializmus elleni harc legjobb fegyvere a vallás.

Tájaink embere talán önkéntelenül is felteszi a kérdést: hogyan lehetséges az, hogy a 3. évezred küszöbén egy több mint egy milliárdot számláló embercsoportnak ennyire fontos a vallás? A válasz egyszerű: úgy, hogy az iszlám megmaradt vallásnak minden vallási ismérvével együtt! A mai moszlimnak fontos a hite, mint ahogyan fontos volt az a mi régiónk keresztyén emberének is a 16., 17. és 18. században. A mai moszlim hitérért fel tudja áldozni boldogulását, még életét is, mint ahogyan tették volt azt hitvalló őseink is. Gondoljunk csak a gályarabokra: ők képtelenek voltak úgy élni, hogy akárcsak látszatra is mást, vagy máshogyan higgyenek, mint ahogyan azt meggyőződésünk diktálja. A mohamedán ember ma is valahol itt tart. Számára a hite életbevágóan fontos. Amikor a mohamedán világot jártam, gyakran megkérdezték tőlem, honnan vagyok? Miután megmondtam, az első kérdésük ez volt: és abban az országban van iszlám? A mi emberünk bizonyára azt kérdezte volna, hogy milyen ott az életszínvonal, mi mibe kerül, vagy van-e munkanélküliség, vagy sincs. A moszlimot a vallása érdekli, mert ő csak abban tud élni. Bevallom, református lelkészként irigyeltem és irigylem a hitüket, meg az istentiszteletek látogatottságát, meg azt, hogy naponta ötször képesek bárhol és bárki előtt nyilvánosan imádkozni. Meg még azt, hogy bármi is történjék velük, vagy bármit tegyenek is, akár csalnak, akár hazudnak, akár igazat mondanak, mindig Istenre gondolnak. Így az is érthető, hogy hitükért, vallásukért mindent megtesznek.

A mohamedán ember - ahogyan azt már fentebb is említettük - nem tud mit kezdeni a szekularizált gondolkodással. Képtelen vallása nélkül élni. Számára a vallás nem csak személyes hit, hanem életforma is. Számára vallás és ország, vallás és világi hatalom már több mint 1300 éve azonos! Ezen nem tudtak változtatni még a modern mohamedán világ eminens vezetői sem, pl. az egyiptomi elnök Anwár asz-Szádát sem, aki szorgalmasan hirdette kedvelt mondását, „semmi vallás a politikában, semmi politika a vallásban", ám követőkre nemigen talált. Sikertelen volt a perzsa sah Rezá Pahlaví modernizációra való törekvése is, mert a moszlim el tudja ugyan fogadni a tudomány és a technika vívmányait, de a moszlimok döntő többsége képtelen elfogadni az Istennélküli, egészen pontosan: a mohamedán felfogás nélküli gondolkodást és életformát. Még a nyugati világban letelepültek sem. A már említett Miloš Mendel, a cseh iszlamológus írja Rushdival, a „Sátáni versek" írójával kapcsolatban a következőket: „Rushdi is - mint az Európában, vagy Amerikában élő mohamedán értelmiségiek ezrei - mintha schizofrén, kettős életet élne. A hozzá hasonló emberek az új környezetben eleinte lelkesedéssel, szinte kritikátlanul fogadják a nyugati világ technikai fejlettségének vívmányait, valamint a liberális gondolkodást és a plurális társadalmi formát, másrészt viszont szorosan kötődnek eredeti társadalmuk lelkiekben gazdagabb értékeihez..."

A mohamedán világban a társadalom, az ország és a vallás elválaszthatatlan. Nem lehet olyan törvényt hozni, nem lehet, nem lehet olyan felfogásokat, eszméket hirdetni, nem lehet olyan erkölcsi normákat bevezetni, amelyek ellenkeznének a mohamedán vallás századokon át kialakult szokásaival. A szokásjog a hatályos törvények fölött áll ott is, ahol világi alkotmány van! A mohamedán értelmiségi a 20. század első felében, és lényegében most is, amikor egy, az iszlám számára eddig ismeretlen jelenséggel találkozik, akkor felteszi magának a kérdést: mit szólna ehhez Mohamed? A választ pedig a Koránban, a Hadíthban, vagyis Mohamed szunnájában, szokásaiban, életvitelében keresi.

Az iszlám globalizációellenes magatartása elsősorban a hitéhez való ragaszkodásban van. Másodsorban abban, hogy (felfogásuk szerint) a globalizáció Európából, legalábbis az európai eredetű keresztyén államokból származik, ami magában véve már igen erős ellenszenvet vált ki. Így volt ez a történelem folyamán többször. Pl. nagyon sokáig nem vezették be az órát, mert az európai találmány volt, valamint - ami még hátrányosabb volt számukra - a könyvnyomtatást. Ezernégyszázötvenben Gutenberg kinyomtatja első könyvét, ami futótűzként terjed el az egész keresztyén világban, hatalmas fejlődés és társadalmi felemelkedés rúgója lesz, ám a mohamedán világban II. Bajazid szultán a könyvnyomtatást már 1481-ben fejvesztés terhe alatt betiltja. Csak 1727-ben engedélyezik, azt is csak nem vallási jellegű művekre, s az engedélyezés szorgalmazásában egy kolozsvári születésű magyar ember, bizonyos Ibrahim Müteferrika szorgoskodik (Mikes Kelemen „Ibrahim Efendiként" emlegeti, ő volt a Magas Porta és II. Rákóczi Ferenc rodostói udvara között a közvetítő). Évszázadokig az európai értelmiség azon botránkozik, milyen elmaradottság jellemzi a mohamedánokat, akik minden keresztyén találmányt bojkottálnak.

E „jó szokásukat" a mohamedánok máig megtartották, ami minden bizonnyal nagy segítségükre lesz a globalizáció elleni további magatartásban. Ezt látszanak bizonyítani a legutóbbi történések is. Míg a keresztyén világban már évszázadok óta szinte divattá vált a vallás profanizálása, kritizálása, nevetségessé tétele - az iszlámban ez elképzelhetetlen. Az Angliában élő pakisztáni Rusdí, aki megírta azt a híres Mohamedet kifigurázó művét, szorongó szívvel éli napjait haláláig, mert sosem tudhatja, hogy valamelyik hithű mohamedán mikor gyilkolja meg. Mert az is előírás, hogy a hitét elhagyó moszlimot (murtadd) meg kell ölni. Ha valahol az iszlámot gyalázó írások, gúnyolódások jelennek meg a világban, az egész moszlim közösség egy emberként háborodik fel és minden lehetséges módon tiltakozik.

A XVIX.- XX. században az iszlámban is megpróbáltak válaszolni a vallással kapcsolatos  divatos kérdéseire. A moszlimok kérdései többnyire arra vonatkoztak, hogyan és mit lehet elfogadni a modern eszmei álláspontok közül. Hogyan kell viszonyulni a többnejűséghez, a választójoghoz, demokráciához, mennyire kell, vagy szabad betartani a saríca előírásait, lehet-e vállalni a Koránt egy modern társadalomban, mennyire fogadható el az európai társadalmi rend stb. Igaz, nem minden mohamedán államban egyformán, de egy jó évszázad leforgása alatt mégis kialakult egy „modus vivendi", amely talán röviden a következőben fogalmazható meg. A modern társadalom vívmányai megvizsgálandók, s amit azokból el lehet fogadni, azt fogadjuk el és fordítsuk a javunkra, ami pedig ellentétes a moszlim előírásokkal és követelményekkel, azt el kell vetni! Családellenesség, pornó, vallásellenesség, erkölcstelen irodalom eleve elutasítandó. Többnejűség, kamat, a szokások kötelező gyakorlása (fátyolviselet, házasságkötés előtti együttélés stb.) pedig egyéni, vagy a szűkebb közösség megítélésre bízandó.

Nem szabad azt hinni, hogy a mohamedán értelmiség valami „elmaradott" gondolkodású, vagy a modern eszmék világában tájékozatlan lenne. Nem az. Csak a moszlim közeg olyan, hogy abban nem illik vallásellenes eszméket hirdetni. A 70-80-as évektől kezdve pedig a moszlim fiatalságban nagyon sok helyütt vallási ébredés észlelhető. A napi ötszöri ima - nyilvánosan is - szinte általános jelenség. Hasonlóan a ramadáni böjt megtartása, valamint a pénteki imán való részvétel.

A más vallások elismerése, vagy preferálása, vagy valamiféle ökumenizmus szorgalmazása az iszlám talaján elképzelhetetlen. Ők moszlim földön senkivel sem akarnak „dialógust" folytatni, mint ahogyan azt manapság Európában annyian és annyira szorgalmazzák. A moszlimok szerint nincs miről dialógust folytatni, mert van egy igazi vallás (az természetesen az iszlám) - a többi vallás pedig (ha vannak szent könyvei) megtűrendő - ha éppen „úgy diktálja úri kedvünk". Ezért van az, hogy a moszlim világban a keresztyéneket időről időre, újra és újra valamilyen módon üldözik. Főleg ha valamilyen krízis, vagy konfliktus van (nem vallási, hanem politikai), akkor mindig előkerül a keresztyén kártya kijátszása, ami mindig a keresztyének valamilyen üldözésébe torkollik. [Lásd az utóbbi időben Szíriát, Egyiptomot, de akár Törökországot, vagy Iránt is!] Bizonyítja ezt a magatartást az is, hogy keresztyén közösség moszlim országban a lakosság arányszámához képest még sehol sem növekedett, hanem mindenütt erőteljesen csökkent! Harminc-negyven évvel ezelőtt Libanonban a maronita keresztyénség volt a legerősebb csoport. Ma már kevesebben vannak, mint a mohamedánok.

A mohamedánok viszont már meglehetősen ellepték Európát, Afrikában és Ázsiában pedig missziójuk révén nagyon erősen terjeszkednek, növekednek. Főleg a nagy olajtermelő államok, azok között is első helyen Szaúd-Arábia dollárjai növelik a moszlim közösségek számát. Figyelemre méltó, hogy amit előadásunk elején elmondtunk, felemlegetvén híveivel szemben Mohamed követelményeit a hit terjesztésével kapcsolatban, azoknak a mostani mohamedánok is eleget tesznek! A moszlim államok tehetségük szerint ma is áldoznak hitük terjesztésére. A mohamedán pedig hitét nem hagyhatja el. Ezért van az, hogy a közösségéből idegenbe települt moszlim is szinte teljes mértékben megtartja vallását! Franciaországba, Németországban, Hollandiában, Angliában és szinte egész Európában nem fogynak, hanem növekednek a moszlim közösségek!

A végére értünk, s az előadás bevezetőjében az ígértem, hogy az előadásom  végén szeretnék egy érdekes kikacsintást tenni abba az irányba, ami a humort illeti.

 

Az előadásra készülve magam is úgy gondoltam, úgy teszek majd, mint Mr. Bean, aki mint Walter Goodfellow tiszteletes, az Eltakarítónő c. film anglikán papjaként keresztyén és Jézusról szóló vicceket gyűjt a lelkészek előtt elmondandó konferencia-előadásához - s ezzel nagy sikere is lesz. Gondoltam én is így teszek - ám nem várt eredményre jutottam. Kerestem a mohamedán vicceket, a mohamedán humort, stbb...  s hosszas keresgélés után arra kellett rádöbbennem, hogy nem volt mohamedánokról szóló vicc. Anekdotás kötetet találtam kettőt, egyik „99 tréfás török anekdota a bektasi dervisekről" a másik „Naszreddin hodzsa tréfái - török adomák" c. van fent a neten. Nos, beleolvasva mindkettőbe úgy döntöttem, inkább nem hozok elő egyetlen egyet sem.

Röviden tehát azt szeretném ezzel kapcsolatosan jelezni, hogy a mohamedán humor jószerivel nincs is.

Karikatúrák még csak-csak megakadnak, de ez veszélyes terület, láttuk legutóbb milyen fogadtatása volt a dániai Mohamed-karikatúráknak a moszlimok részéről, és sajnos tudjuk, hogy mi lett Párizsban, a Charlie Hedbo szerkesztőségében.

Zárszó:

Czeglédi István (1620-1671) prédikátor uram fogalmazta meg legütősebben a választ: a török hódítást Isten „az ecclésiáért cseleköszi velünk", hogy a muszlimok által bűnbánatot, békességet támasszon a nép szívében. A szabadulás útját ebben látta: „Ha Krisztus szavára együtt maradunk, nem lesz ügy a török e hazában örök".

 

 

És vajon nem ennek az igei, bibliai, reformátori felismerésnek a késői visszhangja, de 5000 kilométerrel Keletre tőlünk az, amit az indiai protestáns teológus, Vishal Mangalwadi öt éve írt le: „Nektek ott Európában nem az iszlám a fő bajotok, barátaim, hanem ti magatok. Mert meggyengült a hitetek, a gyökereiteket vesztettétek el. Elvész Európa, ha leszakad gyökereiről, a keresztyén hitről".

 

S Kedves Szolgatársak, ez az, ami már nem vicc.

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Felhasznált irodalom:

Denny,M.Frederick: Islám a muslimská obec.(z anfl. orig. Islam and the Muslim Community). Praha, Prostor 1998. 194,/4/ s.

Kropáček, Luboš: ,,Islám očima křesťanské teologie", Souvislosti, 3-4/33-34/1997, p. 115-126.

Küng Hans -  Ess, Josef van: Křesťanství a islám, Praha, 1998.

Molnár János: Az iszlám Jézus tradíciója. In: A szent hely: Tanulmányok Dr. Erdélyi Géza püspök tiszteletére 70. születésnapja alkalmából. Komárno: Univerzita J. Selyeho, S. 24-36. ISBN 978-80-89234-39-4.

MOLNÁR, János. Harc az iszlám igazáért. . In: A szent hely: Tanulmányok Dr. Erdélyi Géza püspök tiszteletére 70. születésnapja alkalmából. Komárno: Univerzita J. Selyeho,. S. 99-117. ISBN 978-80-89234-39-4.

MOLNÁR, János. Orientálne tlače z knižnice Safveta bega Bašagiča v Univerzitnej knižnici v Bratislave: čiastkový katalóg. 1. vyd. Bratislava: UK v Bratislave, 1980. 368 s.

MOLNÁR, János. Islam a Europa. In: Chokma: Zborník pri príležitosti 60. narodenín Prof. THDR. Juraja Bándyho. Bratislava: UK Bratislava, S. 64-73. ISBN 978-80-223-2893-7.

 

 

Vö. Kropáček, Luboš: Islám očima křesťanské teologie. www.souvislosti.cz/497kro.html.

Damaszkusban született, apja az Omajjáda kalifák udvarában volt magas rangú tisztségviselő, amiben eleinte fia is követte, de az később otthagyta az udvart és kora egyik legjelentősebb keresztyén teológusa lett. Ebben a minőségben főleg a Szentháromság tanával foglalkozott, azt a kappadóciai atyák Hitvalló Maximosz értelmezésében elfogadott nézetei vallotta. A képimádók és képrombolók (ikonodúlosz és ikonoklasztrosz) küzdelmeiben aktív részt vállalt az ikonodúloszok oldalán.  Fő műve a Pégé gnozeosz (A tudás forrása).

2: 87,136, 253; 3: 25, 45, 55, 59, 84; 4: 157,  163, 171; 5: 46, 78, 110, 112, 114, 116; 6:85; 19: 43; 33:5, 42:13; 43: 63;  47:27; 61: 6;

Legfontosabb művei: Taháfut al-falásifa (Destructio filosoforum - A filozófusok összefüggéstelensége), Ihjá c ulúm ad-dín (A vallás tudományának felélesztése), Munkidh min ad-dalál (A tévelygésből való megmentő). Misztikus volt, nagy lelki élményeken ment át, a materialista világnézettel szemben a lelki átélés felsőbbségét hirdette. A misztikusok intuícióját az ember egyedülálló képességének tartotta Isten megismerésésre.

Schirrmacher, Christiane: Das Barnabaschevangelium - Wahres Evangelium oder Mittelalterliche Faelsum? - szerint (www.evangelium.de).

Denny, Frederik M.: i.m. p. 153-154.

Mendel, Miloš: Islámská výzva. Brno,, Atlantis 1994. p. 26. (cseh eredetiből fordította Molnár János, in: MOLNÁR, János. Harc az iszlám igazáért. . In: A szent hely: Tanulmányok Dr. Erdélyi Géza püspök tiszteletére 70. születésnapja alkalmából. Komárno: Univerzita J. Selyeho,. S. 99-117. ISBN 978-80-89234-39-4.

A mohamedán könyvnyomatás problémájáról bővebben: Molnár János: Tlače z knižnice Safveta bega Bašagića v Univerzitnej knižnici v Bratislave. Bratislava, UK 1980; Molnár János: Islam a Európa. In: Chochma. Bratislava, Evenjelické bohoslovecká fakulta  Univerzity Komenského 2010.

V.ö.: Busbequius, A. Gislenius: Omnia quae extant. Lugd. Bata­vorum, Off. Elzeviriana 1633. s. 213 - 214. "Non enim facile gentem aliam mi­nus piguit aliorum bene inventa ad se transfere. Testes maiores minoresque bombardae, multiquae alia, quae a nostrie excogitata ad se avertunt, ut libros tamen typis excuderunt, horologia in publico haberent, nondum adduci potueruntl quod seripturam, hoc est suas literas sacras, non amplius scripturam fore, si excudebatur ..." Magyarul : „Nem könnyű olyan nemzetet találni, amely kevésbé szégyelné átvenni mások találmányait. Bizonyítja ezt a puskák ,ágyúk és sok minden más átvétele, amit mi találtunk fel és ők átvették, ám máig nem voltak képesek bevezetni a könyvnyomtatást és az óra használatát;. Állítólag azért, mert ha az írásukat  kinyomtatják, az már nem lesz Írás".